A természetfelettiben hinni lehet is meg nem is. Sokan kétkedve fogadják a kísértet sztorikat, mások váltig állítják, hogy éltek már át paranormális eseményt. Még a tudósoknak is nehéz dolga van, ha utána akarnak járni a kísértet sztoriknak, mivel sok esetben valóban nem találni ésszerű magyarázatot egy-egy jelenségre. Akárhogy is, vannak helyek, amiknek a puszta atmoszférájától kiveri az embert a hideg veríték. Lássuk, miről is van szó!

 

 

érdekesség paranormális szellem hely ház szanatórium kórház

Waverly Hills szanatórium – Kentucky, Egyesült Államok

Kell-e félelmetesebb egy elhagyatott, öreg kórháznál? A Waverly Hills szanatóriuma már a puszta látványával megfagyasztja a vért a látogatóban, a falakon belül pedig az elmondások szerint csak rosszabbá válik a helyzet. Az épület 1910-ben nyitotta meg kapuit többszöri átépítés után, és fogadta a tuberkulózisos betegeket. Bizonyos feljegyzések szerint több mint 60 000 páciens vesztette életét közel 40 év alatt, ám valójában maximum 8-9 000 betegről kaphatnánk hiteles forrást. A szanatórium majdnem minden pontjáról érkezett paranormális beszámoló egészen 1970 óta. A hely különösen nagy hírnevet szerzett egy tévés parakutató műsor, a Ghost Hunters által, egyre többen látogatnak el a korosodó épülethez. Több mendemonda is elterjedt a hellyel kapcsolatban, például hogy egy nővér öngyilkosságot követett el az egyik szobában, szellemét pedig ma is látni, ahogy a folyosókat rója. A halálalagútként emlegetett hely is népszerű a paraturisták közt, itt különféle entitásokat láttak már, ráadásul éjszakánként vérfagyasztó sikolyokat is hallani a szanatórium e részéről. Kutatások során állandó visszatérő elem a beszámolókban egy magas, sötét alak, aki szeret igen közel merészkedni a látogatókhoz. Jelenlétét sűrű hidegfoltok és lépések zaja követi. További híres szereplője az elmondottaknak egy Tim nevű kisfiú, aki szintén kedvel a látogatók nyomába szegődni. Több híres youtuber is ellátogatott már a helyre, akik közül sokan azt állítják, folyamatosan érezték, hogy valaki figyeli őket a sötétből, ráadásul a legtöbb videón ismeretlen zajok, elmozduló tárgyak is találhatók. Nem véletlen, hogy a helyre azóta szellemtúrákat is szerveznek, évente több ezer ember fordul meg, hogy fényt derítsen a szanatórium titkára.

érdekesség paranormális szellem hely ház szanatórium kórház

Banff Springs Hotel – Kanada

Az egyik leghíresebb ötcsillagos szálloda Kanadában nem büszkélkedik éppen unalmas háttértörténettel. A Banff Springs Hotel már a megnyitása kezdetén is magas színvonalat képviselt, így nem csoda, hogy olyan híres vendégei voltak, mint Marilyn Monroe vagy II. Erzsébet királynő.  A szálloda viszont nem a hírességek látogatása miatt vált világhírűvé. Számos kísértethistória köthető a nevéhez, amit a vezetőség persze egytől-egyig tagad. A személyzet egy mára megszüntetett szoba, a 873-as környékét emlegeti, ha igazi paranormális sztorit akarnak hallani tőlük. Állítólag gyilkosság történt az akkori helyiségben, egy családfő lemészárolta az egész családját, majd magával is végzett. Eltérő beszámolók érkeztek arról, hogy egy női alak terrorizálja a környező szoba lakóit, éjszaka sikoltozik, tárgyakat mozdít el, ám van, amikor pusztán csak a folyosókon sétál. Egy férfi szellem is előszeretettel ténykedik a liftek körül, a folyosókon rejtélyes módon fel-le kapcsolódnak a lámpák, a liftajtók is maguktól kinyílnak vagy záródnak. Nem egy vendég azt állítja, hogy egy titokzatos skót férfit látnak a folyosón, mikor becsukódnak az ajtók, pedig egy szempillantással előbb még nem is volt ott. Ilyenkor a liftek önálló életre kelnek. Egy másik ikonikussá vált kísértet sztori a fantom menyasszonyról szól, aki az esküvője napján lelte halálát. Egy fiatal pár a menyegző előtti ünnepséget a hotelben tartotta. A menyasszony épp a lépcsőn igyekezett felfelé vőlegényéhez, mikor a ruhája alja tüzet fogott az egyik lépcsőre helyezett gyertyától. A várandós menyasszony pánikolni kezdett, majd megcsúszott a lépcsőn, és leesett, mindeközben pedig halálos sérülést szenvedett. A személyzet és a hotel vendégei is azt állítják, sokszor látni a bálteremben egy magányos nőt, aki egyedül táncol a sötétben, vagy éppen halad felfelé azon a márványlépcsőn, ahol a történet szerint az életét vesztette. Több lakó is azt állítja, a nászutas lakosztályból különös hangokat hallottak, sírást, sikoltozást, éneklést, mikor az nem is volt kiadva senkinek. Akárhogy is, a kanadai folklórba mindenképp beilleszkedik egy a romantikus-tragikus történet.

érdekesség paranormális szellem hely ház szanatórium kórház

Poveglia-sziget – Olaszország

E különös alakú sziget már önmagában is figyelemreméltó, hírneve azonban a rajta történt borzalmas eseményeknek köszönhető. Mondhatni, Poveglia a holtak szigete, mivel a velencei pestisjárvány idején ide szállították a fertőzött embereket, hogy valamelyest gátat szabhassanak a terjedésnek. Több százezer ember vesztette életét itt, ennek ellenére a 20. század elején idegszanatóriumot csináltak a helyből. Nem meglepő, hogy a pszichiátria hajnalán az orvosok nem kezelték emberként a betegeiket, gyakran bántalmazták őket, illetve kísérleti nyulakként bántak velük. Nem egy szadista kísérlet zajlott le a szigeten, ráadásul az egyre növekvő paranormális észlelések miatt már a dolgozók sem tudták eldönteni, maguk is kezdenek-e megőrülni. Szinte minden éjjel fájdalomtól elgyötört sikolyokat lehetett hallani a kórház azon részeiből, ahol senki sem tartózkodott, ráadásul az udvaron is nem egyszer láttak furcsa, áttetsző alakokat. Több elképzelés is napvilágot látott a furcsa esetekkel kapcsolatban. A hely főorvosa állítólag ismeretlen hangok hatására követte el a brutális beavatkozásokat, végül megbomlott elméje öngyilkosságra késztette. Több bátor szellemvadász is egy meggyötört férfi alakját látta a parton lépdelni (a történetek szerint ott ugrott le a világítótoronyból). A hely zárva van a látogatók számára, ám éjszakánként még így is akadnak bátrabbak, akik be mernek merészkedni oda a tiltás ellenére. Már a szigetre érkezés előtt hallani véltek többen is ismeretlen eredetű, szinte állatias kiáltásokat, ráadásul emberi maradványokat is találtak már, ami nem kis riadalmat okozott az arra járók számára. Mivel maga az épület a szigeten veszélyes, ezért a hatóságok rendszeresen járőröznek arrafelé, ám éjszakára még egy bátor rendőr sem akadt, aki szívesen maradt volna.

érdekesség paranormális szellem hely ház szanatórium kórház

Montpelier Hill – Dublin, Írország

Dublin füves ösvényei között terül el a hely, ami talán az egyik legveszélyesebb egész Írországban. Három évszázados történelme alatt számtalan kísértethistória keletkezett, ráadásul az ott zajló események sem teszik épp barátságossá a vidéket. A hegyen álló vadászház 1725 környékén épült, az alapok felhúzásának idején pedig a munkások egy óriási kőhalomra és egy sírra találtak. Úgy gondolták, az épület tartósságához nagyban hozzájárulna a talált anyag, így a kövek felhasználása egy csodás vadászház felépüléséhez és építőmunkások halálához vezetett. Egyesek szerint a hely tulajdonosa az ördög haragját vívta ki azáltal, hogy az ősi sírok köveiből építkezett, mivel egy óriási vihar során egyedül azok a részek maradtak állva, amiket a talált anyagból építettek. A vadászházból később klub lett, ahol tehetős polgárok szórakoztak: olyan örömöket kerestek, amit a felső tízezer körében még említeni is bűnnek számított. Állandó ittasodás, orgia és az ördög tiszteletére rendezett áldozatbemutatással múlatták az időt. Egy történet keringett a helyről, miszerint egyik éjjel egy idegen állított a klubba, a tagok pedig beinvitálták játszani. Mikor az egyik klubtag elejtett valamit, majd lehajolt érte, észrevette, hogy az idegennek nincsenek normális lábai, olyan volt, mintha kopott patákat bújtattak volna cipőbe. Később az idegen lángokba borulva távozott a helyről. A klubtagok e látogatás után a hiedelmek szerint még inkább az ördög imádása felé fordultak, embereket raboltak el, kínoztak meg, majd gyilkoltak meg brutális módon. A klubvezető halálával körülbelül 1800 körül vége szakadt a brutalitásnak, ám azóta is paranormális eseményekről hallani. A látogatók úgy érzik, dühödt lelkek próbálnak kárt tenni a látogatókban, állandó félelem lesz úrrá azon, aki a helyre merészkedik. Médiumok szerint maga a gonosz tanyázik ott, és csak arra vár, hogy újabb áldozatot mutassanak be neki.

érdekesség paranormális szellem hely ház szanatórium kórház

Monte Cristo tanya – New South Wales, Ausztrália

A nevéből ítélve a legtöbben talán egy barátságos, kellemes környékre asszociálnak, a Monte Cristo tanya viszont Ausztrália egyik legsötétebb múltú épületének számít. A ház közel 70 évig ugyanannak a családnak a tulajdonában állt, akik azt állították, a rengeteg haláleset miatt paranormális események történnek. Több egészen furcsa történet is akad, ami a ház megépülése óta, vagyis 1876 és napjaink közt. A Monte Cristo tanyán több gyilkosság, rejtélyes haláleset is történt.  A jelenlegi tulajok szerint szemtanúk állítják, hogy az egykori családfő, Christopher William Crawley leszármazottja csúnya balesetet szenvedett, lezuhant az emeletről. A szobalány, aki látta az esetet, azt állította, a kisfiút mintha lelökte volna valami a lépcsőről, majd hirtelen meggyulladt. A Monte Cristo sok sátánista kedvelt helyének is számított a halálesetek miatt, a jelenlegi tulajdonosok egy egészen ijesztő feljegyzést is találtak a ház átkutatása során. Körülbelül a 60-as években egy leláncolt gyerek élt az édesanyja halott teste mellett a ház alatti alagsorban. Több öngyilkosság is történt a helyen, ráadásul a tulajok a mai napig azt állítják, szellemjárta helyről van szó. Odakintről is látni, hogy alakok mozognak a házban, holott senki sem tartózkodik az épületben, illetve furcsa hangok, kaparások, nyöszörgések hallatszódnak az alagsorból az éjszaka folyamán. A Monte Cristo tanya mára már turista látványosságnak számít, bálokat és kísértettúrákat tartanak a birtokon.

Ugyan a legtöbb mendemondáról tudjuk, csak turistacsalogató, a szellemek pedig sok esetben ügyes bábmesterek megtévesztő kellékei, ám ezek a helyek az ott történt brutalitás miatt már önmagukban is egyfajta negatív hangulatot hordoznak. Jobb messzire elkerülni őket.